A Fideszt nem demagógiában kell legyőzni

Az ellenzéki pártok legnagyobb baklövése, hogy a saját pályáján, demagógiában próbálják legyőzni a Fideszt. Ebben viszont Orbánék verhetetlenek, gyakorlatilag csúcsra járatták a műfajt.

00457843.jpeg

Ennek egyik jele a pártok adópolitikája, melyet ma az Index szépen összefoglalt. A közös nevező szinte mindnél Botka László korábbi jelmondata, hogy „fizessenek a gazdagok”. A gazdag fogalma ugye relatív, egyes pártok az 1 milliós fizetésről hívnak valakit gazdagnak. Közös elem mindenhol a progresszív, vagyis többkulcsos adózás. Tehát aki többet keres, az aránytalanul többed adózzon.

Klasszikus liberálisként az egykulcsos adó pártján állok. Az adózás minden formájában igazságtalan valaki számára, de talán ez a legkevésbé. Aki többet keres, az pont annyival adózik többet, amennyi a fizetése. Leegyszerűsítve: 15%-os SZJA-nál aki 1 millió bruttót keres, az 150 ezer forintot adózik, 200 ezer bruttónál ugyanez 35 ezer Ft. Van ennél igazságosabb? (Azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy aki tehetősebb, az sokszor kevesebb állami szolgáltatást vesz igénybe, pl. magánorvoshoz jár, így akár a „gazdagabbak” szemével is lehetne igazságtalannak nevezni ezt a rendszert). Persze az egykulcsos adónál is lehet kedvezményeket bevezetni, mint pl. az adómentes minimálbér – ennek valószínűleg a jelenleginél több minimálbérre bejelentett munkavállaló lenne a következménye.

Magánszemélyeket tekintve a Fidesz valóban egyszerűsítette az adózást. Már nem olyan bonyolult kiszámítani, mennyi bruttóhoz mennyi nettó jár. A bevallást is rohadt mód leegyszerűsítették, ezt nem szabad elvitatni tőlük. Egyedül az ÁFA az, ami baromira magas sok esetben, ahhoz hozzá lehet nyúlni.

Miért lenne probléma, ha átállnánk újra többkulcsos adóra, és aki többet keres, még többet adózna? Mert a többség nem adózna többet. Egyedül a már most is egyre zsugorodó középréteget, a szinte teljesen hiányzó polgárságot érintené mindez negatívan. A magasabb jövedelműeket nem, mert válaszként alacsonyabb bérre jelentik be magukat. Több lenne az adókerülés, több lenne a szürke üzlet. Pedig ezek még most is létező problémák, melyekre a megoldás az adózás tovább egyszerűsítése lenne, nem pedig fordítva.

Mit kellene ígérni az ellenzéki pártoknak?

A vállalkozások adóterheinek csökkentését. Ott aztán tényleg vannak problémák. Mindenki ígéri a kis- és középvállalkozások támogatását 1990 óta, a gyakorlatban még senki sem tett értük semmi érdemlegeset. Ha a vállalkozásoknak egyszerűbb adóznia, kevésbé éri meg trükközniük, akkor az a gazdaságnak tesz jót, végső soron pedig a béreknek, azáltal pedig nő a magánszemélyek jövedelme, és nő a befizetett adó is.

És a legszebb az egészben, hogy az Index olvasói is így gondolják. Lehet osztályozni az adópolitikáját a pártoknak, és a Fidesz vezet. Nem az Origon szavaznak így, hanem az Indexen! És ez nem véletlen. Az adózás szapulása kb. annyira baklövés most az ellenzéki pártoktól, mint a Fidesz 2006-os „Rosszabbul élünk, mint négy éve” kampánya.

Értse meg az összes magyar politikus: a magyarok nem hülyék. A többségünket nem lehet demagógiával mozgatni. Elegünk van abból, hogy hülyének néznek minket, egyik oldalon Soros-terveznek, a másik oldalon meg társadalmi ellentéteket szítanak. A Fidesz a demagógiát már kimaxolta, ebből van elegünk, nem kérünk belőle még többet. Ezek után miért lenne jobb bármelyik ellenzéki párt náluk?

Hol van az értelmes alternatíva?

 

Ha tetszett az írás, kövesd az oldalt Facebook-on is: www.facebook.com/nemlib

 

A képforrása: nepszava.hu