Kire szavazok? Kire biztosan nem?

Még nem döntöttem el, pontosan mit csinálok április 8-án, viszont egyre  jobban kezd körvonalazódni. A választásokkal kapcsolatos gondolataimat szedtem össze, hogy mely pártokra biztosan nem szavazok, mely pártok között vacillálok, és milyen forgatókönyvek jöhetnek a választások után.

780.jpg

Kikre biztosan nem szavazok?

MSZP és DK: bár most a Fidesz a fő ellenség, de ne felejtsük el, hogy semmivel sem jobbak, mint a most regnáló Orbánék. Sőt! Sok esetben még veszélyesebbek is. Nagyon remélem, hogy még a küszöböt sem érik el, és az SZDSZ sorsára jutnak.

Együtt: nem tudom eldönteni róluk, hogy naiv jóakarók, vagy egy viccpárt. Az biztos, hogy Juhászra Péterre és Szigetvári Viktorra egy kutyát sem mernék rájuk bízni, nemhogy egy ország irányítását.

Momentum: történelmi esélyt szalasztottak el, hogy nem lovagolták meg a NOlimpia sikerét, és általa szerzett hírnevet. Pártépítésre és országjárásra kellett volna fordítaniuk az energiájukat, helyette bölcsész haverjaikkal pesti romkocsmákban sörözgettek és filozofáltak az életről. Úgy tűnik, pár többre érdemes fiatal próbált valami jót tenni, de a lelkesedésük hamar alábbhagyott. Ijesztő Bakó Bea interjúja az Azonnalin Fekete-Győr Andrással, amin nagyon érződik, hogy túl hirtelen jött ez a politizálás ezeknek a srácoknak, és még sokat kell tanulniuk. Továbbá nem Facebook lájkok alapján kellene véleményt formálni az élet dolgairól – mert kívülről egyelőre nagyon így látszik.

Jobbik: Simicska ott van a Jobbik mögött, és ez nem csak a jobboldali média kitalációja. Aki ismeri a korábbi oligarchát, pontosan tudja, hogy nem marad meg háttéremberként, ha a Jobbik kerül hatalomra. Azt pedig pontosan láthattuk 2015 előtt, milyen, ha Simicska kezébe kerül pár minisztérium.

Párbeszéd: jelenleg talán a legundorítóbb politikai közösség, ők az új SZDSZ. Az MSZP ellen jöttek létre az LMP tagjaiként, majd onnan kiváltak, ma pedig már miniszterelnök-jelöltet adnak a korábbi állampártnak. Gerincért biztos nem álltak anno sorban.

Fidesz: előző posztban leírtam, mik miatt csalódtam bennük. Korábban mindig megkapták tőlem listán az X-et, most először biztosan nem (egyéniben már 2014-ben sem).

 

Ki az, akire talán igen:

LMP: már korábban is írtam, hogy ideológialag nagyon messze állnak tőlem, viszont őket többé-kevésbé hitelesnek tartok. Szél Bernadett közel sem a szimpatikus politikusok táborát erősíti a szememben, viszont – elnézést a kifejezésért – ő egy tökös vezető, és megvan benne az, ami Schifferből hiányzott (annak ellenére is, hogy Schiffert tartom az egyik leghitelesebb közéleti személynek). Talán, ha Szél előbb kerül előtérbe, az LMP ma a Fidesz egyértelműen fő kihívója. (Az isztambuli egyezmény támogatása egy fekete pont náluk.)

Miért van esély arra, hogy X-et kapnak tőlem? Egyrészt, mert nincs más, másrészt szeretném, hogy jól szerepeljenek, ezáltal a baloldal végre megtisztuljon, és eltakarodjanak teljesen a szocik.

Kutyapárt: a Kutyapártra adott szavazatok nem elveszett szavazatok, hanem protestálás azért, mert 8 év alatt sem sikerült normális alternatívát építeni a Fidesz ellen. Mind a baloldal egésze, mind a jobboldali értelmiség téli álmot aludt az elmúlt 8 évben, a Hódmezővásárhely utáni ébredésük már késő. Ugyanezen okokból az érvénytelen szavazás is szóba jöhet nálam. És ezen okok miatt nem kell szidni azokat, akik rájuk szavaznak. (Egyáltalán senkit sem kell szidni azért, mert olyan pártra szavaz, amellyel nem értünk egyet…)

Jobbik egyéniben: mert rühellem az országgyűlési képviselőmet, aki természetesen a Fidesz embere, és a jobbikosnak van őt esélye legyőzni. Pedig itt is az LMP-s jelölt a legszimpatikusabb, akit ráadásul személyesen ismerek. Van még DK-s jelölt, de ő semmivel sem jobb a fideszesnél.

 

Mi lenne a legjobb forgatókönyv?

Ha kiesne az MSZP és DK, kormányt pedig koalícióban az LMP és a Jobbik alakítana. Egyedül az LMP-t kevésnek érzem a kormányzáshoz, viszont ők féken tudnák tartani a Jobbikot.

Legrosszabb verziók? Az egyik a Fidesz kétharmad, akkor itt tényleg elszabadulna a pokol. Hasonlóan rossz lenne, ha az MSZP jutna kormányra. Ez esetben semmivel nem lenne kevesebb a korrpució, mint most, viszont ötletük sem lenne, mihez kezdjenek és úja csődközelbe vinnék az országot. Ők kényelmes ellenzéki munkára készülnek, abból is van sok lóvé. Kormányzásuk esetén viszont biztosan visszajönne legkésőbb 4 év múlva a Fidesz, mert ez a fő összetartó ereje Orbánéknak.

Talán kiegyeznék jelenleg egy gyenge Fidesz győzelemmel, ahol 1-2 mandátummal van meg nekik a többség. Ez esetben egyrészt visszavennének a jelenlegi arcukból, mert tudják, hogy nagyon az élen táncolnak. Másrészt legkésőbb 2022-ben már biztosan leváltaná őket valaki. Miért legkésőbb? Mert 1-2 időközi választás során akár még a többségüket is elveszítenék. (Elismerem, ebben a gondolatmenetben van egyfajta gyermekes naivitás.)

 

Kommentelés előtt olvasd el kérlek ezt a posztot: Miért éppen nemzeti liberális?

 

 Ha tetszett az írás, kövesd az oldalt Facebook-on is: www.facebook.com/nemlib