Ez kell a 2022-es kormányváltáshoz

Sokan hülyének néztek a múlt héten, mikor azt írtam, hogy a mozgósításban a Fidesz a legjobb, mert vidéken csak ők léteznek szervezetten. Ezért talán nem is olyan meglepő, hogy a hódmezővásárhelyi meglepetésből ők jöttek ki jól. Kicsit ironikus, ha az nincs, ma nem beszélünk kétharmadról.

19826429_96f76e47d24b567390890ebb58ba453f_wm.jpg

A választásokkal kapcsolatban pár dolgot be kell látni:

  • Az eredmény legitim. Nem a választási törvény miatt nyert a kormánypárt, hanem azért, mert a szavazatok közel felét ők kapták, ráadásul magas részvétel mellett. A választási törvénynek maximum a kétharmados győzelmüket köszönhetik.
  • A szavazók igen nagy hányada annyira utálja az MSZP-t és a DK-t, hogy inkább szavaz a Fideszre.
  • Csak Budapesten nem lehet választást nyerni. Amíg a legkisebb településen sem lehetett kimenni az utcára anélkül az elmúlt hetekben, hogy fideszes standba ütközzön az ember, addig egyes pártokkal már Budapest külső kerületeiben sem lehetett találkozni.

Ahhoz, hogy 2022-ben ne újra a Fidesz nyerjen, két feltételnek mindeképpen kell teljesülnie:

Új baloldali alternatíva: az új alatt azt értem, hogy ne az MSZP és a DK legyen a fő erő, hanem valaki más. Ez lehet az LMP, vagy egy eddig ismeretlen új párt is. Szél Bernadett arra a szerepre, hogy egy új baloldali erőt építsen, alkalmas. Ezt úgy mondom, hogy számomra a legkevésbé sem egy szimpatikus politikusról van szó, de elég jó vezető ahhoz, hogy tömegeket tudjon megszólítani. Ehhez viszont már ma el kell kezdeniük az építkezést. Vidéken ki kell építeniük a hátországot, erős tagszervezeteket kell létrehozni, továbbá mielőbb meg kell találniuk azokat az erős és elismert helyi embereket, akik egyéni jelöltként is esélyesen indulhatnak. Ha az LMP ezt a feladatot nem veszi a hátára, akkor egy eddig még ismeretlen erőnek kell ezt megtennie, mert amíg az MSZP és a DK az alternatíva, addig a Fidesz tervezheti a következő választási győzelmet.

Jobboldali alternatíva: csak balról nem győzhető le a Fidesz. Rengeteg olyan Fidesz-szavazó van, akik a legkisebb rossz elvén választották a kormánypártot, mert csak rosszabb opciókat látnak. Ahhoz, hogy legyőzhető legyen, a jobboldali szavazóknak is kell alternatívát nyújtani. Úgy néz ki, erre a Jobbik nem képes. Mint az előző posztban is írtam, a csalódott jobboldali értelmiségnek kell létrehoznia egy valódi polgári pártot, akik egy 5-10 %-os erőt létrehozva is teljesen átszabhatják a választási térképet.

Az pedig valahol nonszensz, hogy 3 történelmi, nagyon súlyos vereség után is az MSZP és a DK úgy gondolja, hogy nekik ezt folytatniuk kell ezt a politika dolgot. Ha komolyan gondolnák a változást, akkor 4 év parlamenti munka után abbahagynák az egészet. (Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy a DK először indult, meg nem egyenlők az MSZP-vel, mert ezt gondolni önbecsapás. És úgyis az számít, hogy a szavazók mit gondolnak erről, a nagy részük meg velem ért egyet ebben.)

Egyébként nem történt itt semmi meglepetés tegnap, ezt a forgatókönyvet már megírtam januárban

 

Kommentelés előtt olvasd el kérlek ezt a posztot: Miért éppen nemzeti liberális?

 

 Ha tetszett az írás, kövesd az oldalt Facebook-on is: www.facebook.com/nemlib